Itt egy kis gondolat. Sok tudós azt mondja, hogy az agyunk kvantummechanika alapján működik. Ne de ez mit is jelent? Azt jelenti, hogy a fizika bár meghatároz minket, mégsem tud teljesen előre megjósolni. De a cselekedeteinknek a valószínűségét igen. Klasszikus fizikával képesek lennénk megjósolni mindent amit tenni fogunk a jövőben és ami történni fog. De ez nem így van. A kvantummechanika megmondja nekünk, hogy sosem tudjuk egy részecske helyzetét és impulzusát egyszerre meghatározni (Heisenberg féle határozatlansági elv). Ez azért van, mert a helyzet operátor, az impulzus operátor Fourier transzformációja. De adott időpontban meg tudjuk határozni a helyzetének és/vagy impulzusának a valószínűségét egy adott pontban vagy vektorban. Ez igaz ránk is. Az agyunk is egy hullámfüggvény (ψ). És minden amit teszünk csak egy valószínűség az adott helyzetre tekintettel. Amikor eljön a pillanat, akkor az agyunk hullámfüggvénye összedől és akkor meglátjuk, hogy mi lett a kimenet. Az agyunk is csak egy kvantumszámítógép. Neuronok és axonok hálózata ahol elektromos töltések cikáznak. Minket is meghatároz a fizika. Mi akkor a helyes döntés? Hogyan tudjuk ha egy cselekvés amit megteszünk helyes? Attól hogy mekkora  a valószínűsége hogy azt tesszük? A jó és rossz is csak relatív. Azonos lehet jó is és rossz is, nézőponttól függően. Relatív. Talán itt, bennünk találkozik a kvantummechanika és a relativitás elmélet. Talán bennünk van az összeköttetés. Mi vagyunk a mindenség elméletére a válasz. És minden csak attól függ, hogy mi magunk hogyan látjuk a világot. Csak mi magunk számítunk. Mi határozzuk meg a saját világunk. És csak két dolog valós a világon: a fizika és a matematika. Egymástól elválaszthatatlanok, mint két testvér. Egyik absztrakt, a másik diszkrét, mégis egymásra épülő és egymás nélkül nem létező. Ebből a kettőből származik minden más. Kémia, biológia, földrajz és még a humán tárgyak is ezen kettőből eredő. Csak ez a kettő az igazi, csak ezek a felsőbbrendűek. És más nem is létezik.